Aktuális események
Alapítóokirat
Rendezvények
1999
2000
2001
2002
2003
2004
2005
2006
2007
2008
2009
Film archívum
Éves beszámolók
Társszervezetek
Kapcsolat
Dr. Ballagi Farkas
/volt kórház igazgató/
Előadás címe:
A Kapuvári kórház építője Dr. Gráf János
Előadás időpontja:
2009. október 19.
Résztvevők száma:
30 fő
Időtartama:
1,5 óra
Dr. Gráf János 1874-ben a Sopron vármegyei Selegszántón született. Középiskoláit Sopronban és Nagyszombatban végezte. Orvosi diplomát Grázban szerezte, majd a Pozsonyi Állami kórház sebész alorvosaként működött. Innen hívták meg 1908-ban kapuvárra sebész-főorvosnak és egyben kórházigazgatónak. A zsufolt kórházat 1913-ban államsegélyből bővítette, új műttőt alakított ki. fertőző, megfigyelő pavilont és egy gazdasági épületet felépíttetett. 1928-ban újabb bővítésre került sor, a régi épületre emeletet húztak és a vármegye első tüdőpavilonja is felépült. Röngen készüléket is kapott a kórház, valamint beindult a kapuvári mentőszolgálat is. A kórházi mentőautó 1950-ig üzemelt. A Gráf János igazgatása alatt kialakított kórház a mai intézet arculatának a magját képezi. A nagy kórházépítő igazgató emlékét az 1988-ban a kórház kertjében felállított síremlékével is megőrizzük.