Aktuális események
Alapítóokirat
Rendezvények
Film archívum
Éves beszámolók
Társszervezetek
Kapcsolat
 
Dr. Ballagi Farkas /volt kórház igazgató/
Előadás címe: A Kapuvári kórház alapítója dr. Vogel József
Előadás időpontja: 2009. szeptember 25.
Résztvevők száma: 30 fő
Időtartama: 1,5 óra
Weisenfeldi Vogel József dr. a Sopron vármegyei Öreglakon született 1850-ben. Tanulmányait Székesfehérváron kezdte, majd az orvosegyetemet Bécsben végezte. A bécsi Rudolf trónörökös kórházban kezdte, onnan került kapuvárra 1878-ban mint szakorvos. A mezőváros és Sopron vármegye életében fontos szerepet játszott. A Kapuvári kórházalapító társaság tagja 1882-ben kezdeményezte a társadalmi gyűjtést, majd 1887-ben a Sopron vármegye közkórháza Kapuvárott 30 ágyas intézetének tiszteletbeli igazgatója lett. Az indulás nehézségei után a kórház helyzetét stabilizálta, majd 1906-ban bővítésre is sor került. 1908-ban amikor Sopron vármegye főorvosa lett, már 50 ágyas jól működő kórházat adott át utódjának dr. Gráf Jánosnak. 1919-ben ment nyugdíjba.